VÁRVÖLGY SE
2010. megyei II. osztály

A várvölgyi császár

 
 

Egy szép, júliusi délutánon nagymamám diófája alatt ülök, és a nagy-bátyámat hallgatom. Az ő történetét. Az öreg fa ezernyi levele mint kis-gyermekek az óvónő meséjét, issza az egykori ifi válogatott focista minden szavát. Mert az volt, és még több is lehetett volna. Na, de ne ugorjunk ennyit előre. Hogy milyen ember ő? Termetileg nem egy tipikus közép-hátvéd alkat. Bár már 36 éves, az arcán még mindig ott van az a csibészes, gyermeki mosoly. Beleéli magát a 30 évvel ezelőtt történtekbe, ahogyan mesél nekem. Mintha tegnap játszott volna itt az udvaron, mintha minden tegnap történt volna. Megkérdezhetném tőle, hogy boldog ember-e, de nem kérdezem. Látom rajta. Pedig nem minden úgy történt, ahogy az a mesében szokott.

 
 

A kezdetek

 
 

1965. szeptember 14-én született Várvölgyön, egy apró, de annál hangulatosabb, kicsi, zalai faluban. Második fiúként látta meg a világot az Andor családban. Bátyja, Béla és közte 7 év a korkülönbség, így amolyan második pesztrája is volt a testvére. Ő szerettette meg vele ezt a fantasz-tikus játékot, a focit is.

 

A báty és barátai, ha nem az erdőn dolgoztak, labdával múlatták az időt. A kis Laci, vagy ?Bicskeiberci?, ahogyan magát akkor hívta, kapus-ként igyekezett szorosabb kapcsolatba kerülni a bőrrel. A bőrrel, ami nekik inkább gumilabdát jelentett. Igaz, az is a lányoké volt, mert saját labdájuk sosem volt. Nem azért, mert szegények voltak, hanem azért, mert nem kap-tak a szüleiktől.

 

A játék hamar Laci szerelmévé vált. Élvezte, hogy úgy fűzi be a bará-tokat ?köténybe?, mint nagymama a cérnát a tűbe. Ha éppen nem volt ?játéknap?, nem volt rangadótól hangos Felsőzsid, akkor csak ő volt és a labda. Egy életre szóló társ, melytől sokat lehet kapni. Ha tehát ketten voltak, társaságukat a falak, a lépcsők, esetleg a helyi Kultúrház neon lám-pái bánták.

 
 
 

?Focista akarok lenni??

 
 

Akkoriban, ha egy fiú ki akart tűnni, a környezetéből, falujából, akkor csak úgy tudott, ha jól focizott. Ő sem tette másként. Példaképek voltak, akik mutatták az irányt a boldogabb, gazdagabb és megbecsültebb jövő felé. Ilyen volt például a francia Michel Platini. A 15 éves Lackót lenyűgözte zseniális játéka, mellyel egymaga nyerte meg a franciáknak az 1980-as Európa Bajnokságot a mosolygós tízes. A fradista báty hatására azonban az akkori ferencvárosi játékosokat is csodálta.

 

Igen. Eldöntötte, focista lesz. Vagyis inkább szeretett volna az lenni. A szülők pedig mást szerettek volna. Van, amikor nem számít lehetőség, tehetség, szerencse. Elég egy szülői nem. Vagy kettő. A jó a rosszban, a báty kitartása és ösztönzése. Nélküle Pacsa is a távoli Amerikának tűnt volna?

 

Pacsa

 
 

Hetedikes volt, amikor tornaórán egy Csordás József nevű, ambiciózus fiatalember feljegyezte magának noteszébe a nevét. Pár nap múlva meg-érkezett az értesítő a szülőknek és az iskolának is. A fiatal várvölgyi tehet-séget egy keszthelyi válogatóra hívták. Ez volt a második szűrő. A harma-dikra Zalaegerszegen került sor. Ide is szülői beleegyezéssel hívták meg a srácokat, ahol orvosi vizsgálaton estek át az egyhetes tábor során. Ott kiderült, ki bírja, illetve ki nem az összezárt, kollégiumi életet. Aztán a hét folyamán technikai feladatok mellett a játéké lett a főszerep. Egy nagy létszámú edzőgárda válogatta ki az ötven idekerült fiúból azt a 15-öt, akikkel Pacsán mint új osztállyal, számolhattak.

 

Gyenesdiási házában ülök az egykori mesterrel. A mára már megőszült, de fiatalos Csordás tanár úrnál ugyanazt a tüzet és elhivatottságot látom, amit Lacinál tapasztaltam. Az asztalon rakosgatjuk, nézegetjük a meg-sárgult fekete-fehér fényképeket. Az emlékek viszont annál színesebbek.

 

- Mikor Pacsára került, - meséli a tanár úr - rendkívül visszahúzódó, már-már túl szerény gyerek volt. A ?kitárulhat előttem a világ? érzés fogadta őt, amitől megijedhetett. Ez még csendesebbé tette. Azon szerény és egyszerű gyerekek közé tartozott, akik nem a külsőségekkel voltak elfoglalva. Nem a tudásával kérkedett a pályán kívül, hanem ellenkezőleg, a pályán, nagy alázattal hajtotta végre feladatát. Ott akarta magát észrevetetni. Mint diák nem tartozott a hangadók közé, nem volt benne a botrányokban.

 

- A nyolcadikosok korosztályos csapatában is szerepelt. Az idősebbek csapata mindig kiegészült a hetedikesek legjobbjaival. Volt, amikor csak Laci játszott hetedikesként a ?nagyok? között. Fizikálisan nem volt hátrányos helyzetben, mert voltak nála gyengébb fizikumú játékosok is. Ez a gárda nyerte aztán meg Szegeden az Úttörő Olimpiát 1979-ben. Majd a következő évben a második helyen végeztek Szolnokon. ? emlékezik vissza az egykori tréner.

 

?Számomra egy nagy élmény volt a szegedi győzelem, mert nem számoltak velünk, és úgy nyertük meg az Úttörő Olimpiát. Egy évvel később, pedig már a torna első számú esélyeseivé váltunk. Aztán mégsem nyertünk, másodikak lettünk. De én nem voltam elkeseredve, mert tudtam, hogy milyen dolog nyerni, és milyen veszíteni. Erre tanít meg nagyon a sport. Hogyha győz valaki, akkor azt a legyőzöttnek köszönheti. Ha veszít, akkor meg, el tudja viselni.? ? mesélte a fa alatt nekem a mester volt tanít-ványa.

 


           A pacsai csapat. Laci az álló sorban jobbról az első.

 

Középen a mester, Csordás József.

 

 

 

- A képzés során sokat csiszolódott. Korosztályában technikailag nem tarto-zott a legjobbak közé - képzetlenebb volt -, de a pacsai évek alatt úgymond ?nagyon sok rakódott rá?, mert fogékony volt az újra. Jó játékos lett, illetve még jobb lehetett volna, ha az az úgy nevezett csibészség meg lett volna benne, ami egy minimális szinten szükséges ahhoz, hogy valakiből igazán nagy játékos legyen. Ahhoz, hogy valaki a piramis csúcsára jusson, vagy a közelébe, sok minden múlik. (Például szerencse, tudás, családi háttér?)

 

- A válogatotthoz a Pacsai Sportiskolából a kiváló fizikai paraméterek mellett jó emberi jellemzéssel lehetett csak kerülni, valamint óriási mun-kával. Kétszer akkora teljesítménnyel ragadhatott bent valaki a keretben. És ez csak két fiúnak sikerült: Németh Pistinek és Andor Lacinak.

 

A tizenéves Laci korán megtanulta, hogy csak magára számíthat, csak magában bízhat. Ennek köszönhette a játéktéren való szívósságát, küzdeni akarását, de? De úgy tűnt, mintha ezt csak a pályára vinné ki magával, az öltözőbe, a kollégiumba, vagy az ÉLET-be lépve, sajnos nem. 

 

Pacsáról nem csak Lacinak és Csordás mesternek, hanem későbbi edzőjének, Gellei Imrének is megvolt a saját véleménye:

 

- Nemrég jártam ott, és igen ellentmondásos helynek tartom. Elhivatott, fanatikus mesterek dolgoznak nagyon szegény körülmények között. A pacsai Sportkollégium légkörében, melegségében sokkal kevesebbet ad, mint amennyit a családok adhatnak. A gyerekeknek pedig abban a korban, amikor odakerülnek, nagy odafigyelésre, szeretetre lenne szükségük. A lelki fejlődésükre is nagy figyelmet kell szentelni, mert a későbbiekre mara-dandó károsodást szenvedhetnek. Az ilyen környezet megkérgesíti a gyermeklelket.

 

Másfél pacsai, gyermeklelket ?keményítő? év után következett az újabb iskolaváltás. Egy újabb megpróbáltatás az otthontól újra távol kerülő Laci-nak.

 
 
 

Pályaválasztás ? vakvágány?

 
 

Elérkezett a nyolcadik osztály első féléve, a jelentkezési lapok kitöl-tése. A Pacsai Sportiskolából a Ganz Ábrahám Műszaki Szakközépiskolába irányították Lacit néhány társával együtt, mondván, őket oda biztos, hogy felveszik, és folytathatják a labdarúgást immár a Zete keretein belül.

 

Ez a váltás sem ment zökkenőmentesen. Az otthontól még távolabb tanuló Lacinak egy újabb közösségbe kellett beilleszkednie. Egy olyanba, melyet nem ő választott, hanem választottak neki. Fél év géplakatosság tanulása után a keszthelyi Vendéglátóipari Szakközépiskolában kötött ki. Az egerszegiek próbálták maradásra bírni, de a hazavágyó fiúnak ez kevés volt. Igaz, hazamenésének legjobban a szülők örültek, akik nehezen enged-ték el már az elején is.

 

Talán ekkor dőlt el futballistasorsa, jövője, karriere. Talán, ha marad továbbra is a Zeténél, és csak iskolát vált, helyet nem.

 

?Volt olyan, amikor egy egész napra adtak egy rozsdás vaslemezt meg egy kalapácsot, és egy S-betűt kellett belőle formázni. Ez volt 3 órán keresztül. Harminc gyerek kalapált a műhelyben, ahol tele volt a levegő rozsdaporral, és utána meg edzésre kellett menni. De ez jó volt, semmi gond, mert focizni szeretek, csak amikor megjöttem... Nekem ez lelki tényező volt nagyon, hogy így nem akarok? De utána mondták, jól van, nem kell ebbe az iskolába járnom, mert különben sem én választottam ezt a sulit mint jövőképet. Én focizni akartam, nem géplakatos lenni. Azt se tudom, hogy az mi fán terem.? ? panaszolta nekem a nagymamám udvarán gyermeki ártatlansággal.

 

 

 

Keszthely, VSZK ? a második lehetőség.

 

Sérülés miatt lefújva?

 
 

Zalaegerszegen kínáltak a fiatal tehetségnek buszbérletet is, hogy he-tente kétszer menjen edzésre, hiszen a válogatottnál is számítottak rá! De a busszal reggelente csak Keszthelyig jött. A középiskola első osztályának második félévét már a Vendéglátóipari Szakközépiskolában kezdte meg.

 

 
 

                    Ők jutottak be az Országos Középiskolás <